K-pop és koreai popkultúra szakértő több mint 10 év tapasztalattal K-pop zenében, merchandisingben és koreai popkultúrában
Ebben a véres thrillerben, amely gyorsan nagy sikert aratott a Netflix oldalon, a versenyzők gyerekjátékokat játszanak, hogy hatalmas pénzdíjakat nyerjenek… és ha veszítenek, meghalnak. Képes lenne ezt elviselni?
És mi lenne, ha az udvari játékok megnyerése gazdaggá tenne ? Ez az alapja a Squid Game – a dél-koreai sorozat , amely jelenleg világszerte első a Netflixen – ahol adósságokkal terhelt játékosok jelentkeznek hat játékra, hogy megnyerjék a 45,6 milliárd won (kb. 33 millió euró) pénzdíjat. De ha veszítesz, megölnek. Az első epizódban a Grandma’s Footsteps (Dél-Koreában Red Light, Green Light néven ismert) játékban halottak hevernek, míg a sokkos győztesek továbbjutnak a második fordulóba. Ez egy játék, egyfajta Takeshi kastély halottakkal, vagy mint a Saw filmek.
Ha kibírja az első epizód eseményeit, a folytatás egy jól megírt horror-thriller, amely magával ragadta a nézőket. Ez a kilencrészes sorozat az első koreai sorozat, amely az első helyet érte el az amerikai streaming platformon, és jelenleg Franciaországban is az első. Sikere nem meglepő azoknak a nézőknek, akik rajongtak a gyilkos disztópikus sorozatért, a The Hunger Games-ért és a kultikus Battle Royale-ért. A Squid Game azonban a mai Dél-Koreában nagyon is valós társadalmi problémát, a vagyoni egyenlőtlenséget helyezi középpontba. A legközelebbi párhuzam egy másik dél-koreai dráma , a 2019-es Oscar-díjas film, Parasite , amely megragadta a kor szellemét, és amelyben a társadalmi osztályok közötti szakadék véres véget ért. Akárcsak a filmben, a sorozatban is néha túlzó az analógia, különösen a játék résztvevőinek bemutatásakor, amely tele van kliséekkel, de a felvetés azonnal megragadja a nézőt. Igen, a játékok félelmetesek, de mennyivel rosszabbak azoknak, akik végtelen adósságban élnek?
A mesteri cliffhangerek elengedhetetlen vonzerőt kölcsönöznek a sorozatnak, a drámai fordulatok pedig borzalmasan ötletesek, de a sorozat castingja az, ami a nézőket a képernyő elé szögezi. A valószínűtlen hősöket Seong Gi-hun ( Lee Jung-jae ), egy kényszeres szerencsejátékos, akinek arany szíve van, és gyerekkori barátja, Cho Sang-woo ( Park Hae-soo ), egy bukott bankár, aki a rendőrség elől menekül. A sorozat egyik erőssége, hogy láthatjuk, ahogy a hidegvérű és találékony zsebtolvaj Kang Sae-byeok ( Jung Ho-yeon ) – egy észak-koreai testőr, aki megpróbálja megmenteni szétválasztott családját – megtanul bízni a körülötte lévőkben.
Ez a vegyes társaság meglepően gyengéd szívvel rendelkezik egy olyan sorozatban, amelyben rendszeresen több száz embert gyilkolnak meg, és amelynek mellékcselekménye a szervkereskedelem. Az éjszakák a kollégiumi szobákban, ahol kapcsolatok alakulnak ki és bomlanak szét, nyugodtabbá teszik a drámát, ami gyakran sokkolóbb, mint maga a játékterem. Lee pedig annyira mosolygós, hogy egyedül ő hoz könnyedséget, amikor a terror túl erős lesz (ami gyakran előfordul).
Okosabban, a Squid Game kihasználja a televíziós vetélkedők iránti kulturális megszállottságot . A játékosokat figyelik, de a néző csak egy lépésre van tőlük, és lehetetlen nem beleélni magunkat a helyükbe. Egy sor anekdota világosan megmutatja, hogy bárki szerencsétlenségből adósságba keveredhet, míg a képek tele vannak ismerős elemekkel. Labirintusszerű folyosók, csengő hangok és óriási csúszdák találhatók benne, mint a világ legrosszabb gyermekzsúron. Ebben a világban a forgatókönyvíró és rendező Hwang Dong-hyuk izgalmas dilemmákat vet fel – elárulná barátját, hogy megmeneküljön a haláltól ? – és hagyja, hogy azok szorongató pillanatokban bontakozzanak ki.
A Netflix már korábban is kísérletezett az interaktív drámával a 2018-as Black Mirror: Bandersnatch című filmjében, amelyben a nézők döntéseket hozhattak, amelyek befolyásolták a cselekményt. Ez egyfajta televíziós változata a „válassz saját kalandod” típusú könyveknek, de az intelligencia néha a narratíva rovására ment. A Squid Game azt mutatja, hogy nem feltétlenül kell a képernyőn döntéseket hozni ahhoz, hogy a nézők elkötelezzék magukat a szereplők sorsa iránt. Interaktív elemek nélkül is van itt egyfajta kapcsolódási lehetőség, ami valószínűleg magyarázza a sorozat hatalmas népszerűségét. A tét nagyobb, de az érzelmek mélyen ismerősek, és minden alkalommal visszatérnek az iskolai udvaron megismert viszonyok. Az egyik epizódban van egy szívszorító jelenet, amikor a játék kezdete előtt kiválasztják a csapat tagjait. Még ha nem is kell meghalni, nem mindig érezzük úgy, hogy a világ vége, ha utolsónak választanak?
